Referenciák

Az, hogy milyen ügyviteli rendszert választunk, szinte csak másodlagos dolog. Ennél sokkal lényegesebb, hogy az adott ügyviteli rendszert kik és hogyan vezetik be.

Egy bevezetés sikeressége 30-40%-ban múlhat csak a szoftveren, 60-70%-ban azon a partnercégen múlik, akivel közösen bevezetik a vállalatirányítási rendszert. Amikor rendszert választanak, partner céget választanak. Olyan társakat, akikkel hosszútávon évekig együtt szeretnének működni. Célunk, hogy ügyfeleink elégedettek legyenek velünk a nap 24 órájában. Egy bevezetési projektbe csak akkor kezdünk bele, ha tudjuk, hogy az ügyfél igényei az adott szoftverrel, erőforrásokkal megvalósíthatóak.

Bevezetéseinket egy, 2005 óta folyamatosan alakított módszertannal végezzük, a bevezetési lépéseket egymás után felépítve. Mielőtt a projekt megvalósításának feladatához, és a megvalósítás során szokásos menedzsment tevékenységek végrehajtásához látnánk, célszerű kellő figyelmet fordítani a projektindítás megfelelő előkészítésére. Tapasztalataink szerint az erre fordított idő és energia a végrehajtás során általában többszörösen is megtérül, amíg ennek elhagyása, felületes vagy pusztán formális végrehajtása nem csak elhúzhatja a megvalósítást, de komolyan kockára teheti a projekt céljainak sikeres elérését is. A megvalósítás során folyamatosan szükség van változás menedzsmentre.

Ahogy az ügyfél megismeri egyre jobban a rendszert (esetekben a saját működését is), úgy nő egyre jobban az „étvágya”. Bizonyos esetekben ezek változtatásokat jelentenek az előre kijelölt ösvényhez képest, amely eltéréseket megfelelő odafigyeléssel kell kezelni, a sikeres rendszerbevezetés érdekében. Nagy hangsúlyt fektetünk az ügyfél oktatására is a projekt során, hiszen a sikeres rendszerhasználat alapvető feltétele a hozzáértő használat. Ezért oktatni nem csak a projekt elején, hanem a rendszer indítása után is szoktunk. Tapasztalataink szerint, igen hasznos egy-egy oktatás a használat megkezdése után 3-6 hónappal is.

A sikeres éles indulás után sem tűnünk el az ügyfél életéből. Ott vagyunk személyesen, a telefon vagy az e-mail végén, hogy a folyamatosan felmerülő kérdéseket megválaszoljuk, az igényeket megvalósítsuk.

Célunk az ügyfél elégedettség megteremtése és az SAP Business One rendszer elismertségének növelése. Reméljük hamarosan Ön is az elégedett ügyfeleink táborába fog tartozni!